2018.09.08-09. Oberndorf, Tirol, Ausztria

A tiroli Spartan Race trifekta hétvége egy sokak által várt verseny volt a pálya szépsége, a remek rendezés, az eddigi sikeres versenyek miatt. Számos magyar képviselte hazánkat, közülük most három spártai lányzót faggattunk hogyan érezte magát. Karolin d’Ouvenou, Lugosi Szandra és Szalóki Tímea mesél.

Spartan

Hogyan esett a választásod a tiroli versenyre?
Karolin d’Ouvenou: Emlékszem mikor hazajöttünk Spártából. Annyira jó kis csapat verődött össze, hogy már mindenki azon agyalt hova megyünk legközelebb együtt. igy merült fel Tirol is, és én nagy síelő vagyok, nem kellett sokat győzködni, hogy ott a helyem. Az a táj, az a hangulat ami itt várt, mindent igazolt is. WEU szervezés, tudtam, hogy itt azért mások a szabályok, viszont biztos voltam a magas színvonalban is.

Lugosi Szandra: Már nem emlékszem miért pont Tirol vonzott az idei WEU-ban megrendezett versenyek közül. Megérzés, jól hangzott, neveznem kellett.

Szalóki Tímea: A táj miatt… a tiroli látkép, az, hogy az Alpokban versenyezhetsz, az valami fantasztikus! Néztem korábbi versenyekről képeket, és elvarázsolt!

Milyen távokon lehetett elindulni és te melyiket választottad?
KDO: Sajnos a gyerekre már nem engedtek nevezni, így maradt a többi három, kimaxoltam. Ha már utazok, és nem is keveset, akkor legyen meg mind a három érem.

LSZ: Trifecta hétvége volt, és volt HH is. Én a Beasten indultam. Szerettem volna az első Beastemet különleges helyszínen teljesíteni, ez sikerült is.

SZT: Pénteken volt gyerekfutam, azt pár éve kinőttük, szóval maradt a Sprint, a Super és a Beast. „Kimaxoltam” a hétvégét és Trifectáztam! Összesen 54 km lett a verseny.

Önkénteskedtél is?
KDO: Sajnos nem, viszont az önkéntesek nagyon kedvesek voltak. Szívemhez a legközelebb a sprintet záró srác volt. Mivel épphogy elértük az utolsó sprint rajtot, így hamar jó barátságot kötöttünk vele (szégyen ide vagy oda).

LSZ: Sajnos ez most kimaradt. Szoktam önkénteskedni, de az legalább olyan fárasztó tud lenni néha, mint maga a verseny, így most ez fel se merült bennünk.

SZT: Nem volt rá alkalmam, mivel mind a három versenyben indultam, de terveim között szerepel, hogy a szervezés oldalát is megismerjem.

Milyen volt a szervezés, a verseny tiroli hangulata?
KDO: A szervezés szuper, a hangulat még annál is jobb. Vannak dolgok, amik szerintem a CEU-ban jobban meg vannak oldva, mint például a karszalag a többszörös trifectához vagy a teljes hétvégéhez, és talán a ruhatáron is lehetne egyszerűsíteni, de cserébe annyira kedves és vidám mindenki, hogy nem gond pár perccel többet eltölteni egy-egy helyen.

LSZ: A szervezés részemről 10 pontos volt. A beasten 3000 induló volt, mégse kellett túl sokat sorban állni, és rugalmasak voltak a rajtidőpont cserében is. A vendégszeretet mindenhol érezhető volt. A szállásadónk házi sütivel várt minket, kávéval, teával, távozásunkkor pedig mindenkinek nyomtatott egyet a közös képünkből.

SZT: Maximálisan elégedett vagyok mind a szervezéssel, mind a programokkal. Pénteken át lehetett venni a nevezéseket, hogy ne a futamok előtt kelljen időt tölteni a sorbanállással. Minden gördülékenyen zajlott, például a futamok módosítása, hogy a barátnőimmel egy időben tudjunk rajtolni. Előzékenyek, és a határtalan vendégszeretet amivel fogadtak, hozzájárult a hétvége hangulatához.

Volt valami különlegesség a verseny előtt?
KDO: A pénteki megnyitót imádtam. Fantasztikus látni a helyi kultúrát, bepillantani abba, hogy milyenek. A behozott zászlóktól én libabőrös voltam, és emlékszem hogy vártam a magyar zászlót hozó gyerkőcöt, nagy élmény volt ezen részt venni, és hallani, hogy mennyi magyar sikít a zászló láttán. Nemzetként voltunk ott!

LSZ: A verseny előtt volt a buli a versenyzőknek. Vacsorával, élő zenével vártak minket, illetve az úgynevezett Nemzeti parádéval, ahol minden résztvevő ország zászlóját egy-egy gyerek felvonultatta. Nagyon megható volt.

SZT: Pénteken volt egy nagyobb volumenű megnyitó vacsorával, ahol tiroli zenekar kíséretével gyerekek hozták be azon országok zászlaját, ahonnan indult versenyző, és megjegyezném, hogy a magyar zaszlónál volt a legnagyobb ováció! Nem vagyok élsportoló, de nagyon jó érzés volt képviselni Magyarországot.

Spartan

Hogy zajlott a közös bemelegítés?
KDO: Nekem kifejezetten tetszett, hogy nem egy nagy színpad előtt volt, hanem már a rajtzónában. Sokkal jobban rá tudtam hangolódni a rajtra, és a srác rendesen át is mozgatott minket.

LSZ: A közös bemelegítés nagyon jó hangulatú volt. Volt ott minden, vonatozás, táncház, nevetés, csatakiáltás. Mi nem igazán értettük amit közben mondtak, de ez semmit nem vont le az élvezeti értékéből.

SZT: A közös bemelegítés szisztematikusan fel volt építve. Ez alatt azt értem, hogy először az izületeket, majd utána szépen sorban az izomzatot mozgatták át a speaker vezényletével, akinek csodával határos módon, vasárnap délutánra is maradt hangja. Na és persze a zenék, amik motiválnak, és felpörgetnek a startig.

Milyen volt a verseny, a terep, az akadályok?
KDO: Imádtam! Az egészet! A terep futható, az akadályok a szokásosak. Nekem nagyon sokat dobott az élményen, hogy sok futható rész volt, és nem csak végeláthatatlan mászás. Nyilván az is a verseny része, és volt is, de szeretek futni is. A kötelet nem szerettem, más mint a CEU, vékonyabb és nekem teljesen szétégette a combom. Csakazértis felmásztam rá mind a háromszor, viszont a sérülés, ami maradt utána, azt most elcserélném egy palacsintára. A zsák volt a másik, azt alaposan kitalálták, meredeken magasra, és nem láttad hova viszed. Semmi fogás nem volt az első ránézésre dejókispárnán, csúszott mindenhova, és az ujjbegyeim zsibbadtak a végére. Engem itt elkapott a gépszíj, túl akartam lenni ezen az utólag kiderült két kilóméteren, csak a twisternél tettem le. Én se értem… Onnan mentünk lefelé, vagyis mi inkább teleportáltunk, életem sprintjét futottuk a sprint rajtjához. Meglett. Mikor beértünk, leültünk, és a bemelegítő srác egy fejbiccentéssel nyugtázta a megérkezésünket, ami után nagyon kellett tartanom magam, hogy ne kezdjek el sírni. Körbenéztem, talán ha 15-en voltunk abban a rajtban, ott fogtam fel, hogy visszaértünk. Ültem, és elmondhatatlan hálát éreztem, hogy azokkal futottam akikkel, és így meglett.

LSZ: Maga a verseny számomra eddig a legkülönlegesebb volt. Tulajdonképpen minden, ami egy Spartan Race versenyen előfordulhat, az itt megvolt. Először egy bányába vittek minket, munkagépek voltak mindenhol és lila ásványok, egy sűrű szürke tó, amit természetesen át kellett úszni. Az első 10 km viszonylag sík volt, majd utána jött a fekete leves, és vittek fel minket a hegyre, első körben a vízesésen keresztül, második körben pedig zsákkal nehezítve. Elég sok számomra először látott akadály volt, pl. a fémállvány, amire fel kellett mennünk, és a vízesésen a fa létrák. A talaj mindenhol nagyon puha volt, de mentünk vízben, aszfalton, térdig érő sárban is.

SZT: Azt kaptam amire számítottam, illetve még többet is! Voltam sok versenyen, csináltam pár Trifecta Hétvégét is, de a tiroli verseny lett az abszolút kedvencem! Minden tekintetben! A verseny nagyon jól sikerült, a terep úgymond nekem lett kitalálva. Sok futható résszel, varázslatos környezetben. Egyetlen akadály volt amivel nehezebben bírkóztam meg, ez a zsákcipelés. Kb. kettő kilóméteren keresztül kellett cipelni a zsákot, ami a lányoknak 18,5 kg volt, a fiúknak jóval több, nem is tudom pontosan. Semmi fogás nem volt rajta, nem tudtad eligazgatni sem, hogy valamennyire elterüljön a hátadon. Nem is láttam, hogy hova kell vinni, csak hogy fel magasra és meredeken. Beálltam a sorba, és egyik láb a másik után… Aztán jött a meglepi, a táv felénél várt a Twister, és vele együtt 30 burpee… Miközben csináltam a büntetőt tudatosult bennem, hogy az idővel nagyon rosszul állok, és nem fogom elérni a sprint rajtját, szóval bele kellett húznom. Megindultam a 18 kilós zsákkal – szerencsére itt már lefelé kellett menni – szó szerint szaladtam, nem akartam elbukni a Trifectámat. Innentől kezdve olyan hajrába kezdtünk az idővel, szerintem sose futottam ilyen jó időt azelőtt! 8 perccel értünk be a Beastről (26 km) a Sprint rajt előtt, de megcsináltuk! Már tartott a bemelegítés a Sprint indulóknak, amikor beestünk a rajtba. Az igazat megvallva amikor tudatosult bennem, hogy megcsináltuk, leültem a rajtszalaghoz, és pár könnycsepp végigfolyt a saras arcomon, vagy örömömben, vagy azért, mert nagy volt a feszkó az utolsó pár kilóméteren, nem tudom, de az biztos, hogy nagyon büszke voltam magunkra!

Hogy sikerült teljesíteni a pályát?
KDO: Nem nyerni mentem, ez nem titok, a saját határaimat feszegetem, és igyekszem ehhez is mérni magam. Nagyon jó volt. Annyi töltést kaptam a társaimtól és a tájtól, ami még most is bőven tart.

LSZ: A magam által kitűzött célokat teljesítettem, összességében elégedett lehetek. Mivel még sosem voltam ezen a pályán, és Beast távot is először futottam, nem mertem teljes erővel végigmenni, tartalékoltam az erőm… Ez volt az okos döntés, de azért picit bánom is.

SZT: A pálya nagyon jó volt, nekem nagyon feküdt. Az akadályok nagyon jók voltak, mind elhelyezkedés, mind teljesíthetőség szempontjából. A frissítőpontokkal kapcsolatban annyit jegyeznék meg, hogy én mindig viszek futós hátizsákot folyadékkal a hosszabb versenyekre, de ide abszolút felesleges volt. Nagyon sok ponton volt frissítő, ahol banánon kívül kaptunk aminot (mindenféle ízben), protein szeletet, rádásul Amerika egyik piacvezető terméke volt, ami nekem személyes kedvencem (Optimum Nutrition), só volt még kitéve és ásványvíz. Szóval felesleges volt vinnem a hátizsákot. Az önkéntesek bíztattak, és drukkoltak nekünk. Erről jut eszembe: volt egy nagyobb emelkedő, de olyan igazi meredek (alföldi lány vagyok, nekem ez az igazi kihívás), ahol felnéztél, és csak felfelé kell menni, ameddig csak látsz! Szóval, megindultunk. Pár perc után hallottuk, hogy tapsolnak, kiabálnak, drukkolnak. Azt hittük, hogy akadály van, de nem hallottunk csengőt. Alig vártuk, hogy felérjünk, hogy mi vár ránk. Ahogy közeledtünk egyre hangosabban hallottuk, de addigra már rendesen kivett az emelkedő. Mikor megláttuk, hogy helyiek vagy turisták jöttek drukkolni, és tapssal biztatni minket, az nagyon-nagyon jó érzés volt! Sok erőt tud adni, el sem tudja képzelni, aki nem éli át!

Spartan

Egyedül vagy többen együtt teljesítettétek?
KDO: Többen. A WEU nekem ezt adja, a csapatjátékot. CEU és WEU más, mind a kettő nagyon jó a maga nemében. A társaim nélkül szerintem a második tó szélén ülnék még most is, és a horzsolásaimat nyalogatnám, amik miatt már akkor sem tudtam rendesen járni a kötélmászás után. Ők ezt feledtették velem, és ezért rettentően hálás vagyok nekik. Remélem én is tudtam legalább feleannyi támogatást adni nekik, mint amennyit Ők nekem! Ja igen, és hát a sprintet záró, akkor társunkká vált srácról ne feledkezzünk meg. Nem a legjobb érzés a végén kullogni, de tudni azt, hogy egy vidám valaki zavar előre, és kedvesen bíztat, szerintem ez nagyon nem mindegy.

LSZ: Úgy volt, hogy egyedül futom ezt a versenyt, de végül elcseréltük a rajtidőpontokat, hogy 2 barátnőmmel együtt indulhassak. Nagy meglepetésemre végül egy kisebb kecskeméti csapat is hozzánk csapódott, így a felét a távnak 6-an együtt tettük meg. Ez nagyon jó volt, mert húztuk egymást, és rengeteget nevettünk. A célba pedig szintén egy útitársammal értem be, aki még az utolsó burpeeket le is nyomta velem.

SZT: Hárman lànyok vágtunk neki, de útközben mindig csapódik hozzánk valaki, vagy éppen mi másokhoz egy-egy szakaszon. Mi nagyon kiegészítjük egymást. Kubinskán a hegycsúcson ismerkedtünk meg, azóta megcsináltuk a Román Trifecta hétvégét, most Tirolt, és a közeljövőben is együtt tervezzük a futamokat. Amikor nekem van szükségem a biztatásra, mert például egy magas akadályon megtorpanok (tériszonyom van), akkor biztatnak, beszélnek hozzám, hogy ne azzal legyek elfoglalva, hogy nagyon magasan vagyok, remeg a kezem az alumínium csövön. Oda-vissza működik, az nem opció, hogy nem sikerül! Készülünk a versenyekre, biztatjuk egymást, és sokat nevetünk örömünkben, mert sikerélményünk van, vagy kínunkban, de az biztos, hogy minden pillanatát élvezzük a versenynek! Aki egyszer találkozott velünk, szerintem emlékszik ránk!

Sok magyarral találkoztál futás közben?
KDO: Igen, kifejezetten. Jó érzés, ad egy löketet amikor az anyanyelveden hallod, hogy hajrá!

LSZ: Igen! Nagyon sokkal, nem is gondoltam volna. Nem csak a pályán, de a boltokban és éttermekben is ránk-ránk köszöntek magyarul.

SZT: Nagyon sok magyar képviselte hazánkat, és a hegyen mindig van egy kedves szavunk egymáshoz. Új ismeretségek mindig alakulnak, de nem csak magyarokkal. Nekem például nagyon sok külföldi ismerősöm lett a Spartan Race által. Klassz, amikor másik versenyen összetalálkoztok, és felelevenítitek a közös emlékeket. Vagy újabbakat terveztek.

A verseny utáni pihenőt követően volt közös fotó, buli, akármi?
KDO: Alap. Lányok vagyunk. Nem a fotókért mentünk, de kell az is. Azóta is nézegetem, és tudom, hogy sokáig elő fogom venni ezeket a képeket. Tapasztalatból mondom.

LSZ: A magyar csapatfotó verseny előtt volt, mivel a különböző rajtok és beérkezések nehézzé tették volna, hogy utána együtt legyünk egy helyen. Sajnos a buli is hasonló nehézségekbe ütközik. Mi akik együtt utaztunk, összesen 4 napot töltöttünk el Tirolban, voltunk kirándulni, közösen főztünk, ünnepeltünk.

SZT: Közös fotó?! Naannnáá! Lányok vagyunk, még ha a sártól nem is látszik egy-egy verseny után. Jó pár kép szokott készülni egy Trifi hétvégén. A buli az nálunk kimarad, viszont a közös vacsit nem hagynánk ki, alig várjuk.

Spartan

Jövőre újra Tirol vagy más céljaid vannak?
KDO: Tirolra már szállásunk is van, úgy tudom. De persze tele célokkal, csak olyat amit eddig még nem csináltunk. Ultra, Mountain Series, és bármi amiben a többiek is benne vannak.

LSZ: Jövőre vannak más céljaim is, de Tirol köztük van, ez nem kérdés. Méghozzá jövőre mind a három táv teljesítése lesz a cél.

SZT: Tirol mindenképp, kedvencem lett. Új célok is megfogalmazódtak bennem, például egy Ultra Beast, egy téli verseny, illetve nekem új helyszínek. Ezért (is) szeretem a Spartan Race-t, mindig találhatsz új kihívást, új célokat tűzhetsz ki. Feszegetheted a határaidat. Nincs kettő egyforma verseny, annyi a közös, hogy minden versenybe beleadod a maximumot, néha még többet is! De tudod?! „You will know at the finishline!”

Gratulálunk Lányok! Csak így tovább!