2018.08.04-05. Romániai Trifecta Hétvége – Brassópojána

Az első romániai Spartan Race rendezvény rögtön nem is egy, hanem három távval várta a versenyzőket. Ilyés Sándor Lóránd versenyigazgató szerint ez racionális döntés volt, amivel a külföldi versenyzőket csábították az eseményre. Ő mesélt nekünk a hétvégéről.
Spartan
1. Ez volt az első romániai Spartan Race. Mikor derült ki, hogy a ti országotok is versenyt rendez, és mikor kértek fel szervezőnek?
2016-ban kerültem kapcsolatba a Spartannal, és azóta is hálásan gondolok vissza azokra a pillanatokra, amikor Kempelen Zitával és Sisak Zsófiával beszéltünk először erről az új életfilozófiáról. Ők léptek velem kapcsolatba, ők adtak lehetőséget arra, hogy megismerhessem a Spartan életmódot belülről, és azóta is folyamatos segítséget kapok tőlük és az egész magyarországi szervező csapattól.
Tehát valójában 2016 óta már érett a dolog arra, hogy Romániában Spartan verseny lehessen, és hogy én legyek az egyik felelőse ennek a mozgalomnak.
2. Rögtön egy trifecta hétvégével startoltatok. Segítettél a helyszín kiválasztásában?
Igen, mondhatni belevágtunk a sűrűjébe. Valójában a trifecta hétvége egy racionális döntés volt, mivel Romániában még nincs nagy Spartan közösség, így nem alapozhattunk arra, hogy egy nagyobb helyi versenyzői bázist tudunk megmozgatni. Ezért arra gondoltunk, hogy mivel a természeti adottságaink jók, szívesen jönnének többen külföldről, ha valami speciális eseménnyel indítunk, ezért döntöttünk a trifecta hétvége mellett. Ez egy nagyon jó döntésnek bizonyult, mivel 25 országból jöttek versenyzők, akik visszajelzései alapján az egyik legszebb és legkeményebb versenynek bizonyult Európa szinten.
Természetesen, mint versenyigazgató a helyszín megtalálása és kiválasztása teljes mértékben az én feladatom volt. Már az elejétől fogva tudtam, hogy Románia egyik legszebb, és szervezői szempontból a legoptimálisabb helyszínt kell választanom ahhoz, hogy a versenyzőknek különleges élményt tudjunk nyújtani, ezért esett a választásom Brassópojánára ( románul Poiana Brasov ).
Spartan
3. Milyen szervezői feladataid voltak? Mennyit segítettek ebben a CEU már tapasztaltabb szervezői?
Mint versenyigazgató, a teendőim valójában kiterjedtek mindenre, amely szükséges volt ahhoz, hogy létrejöhessen ez a verseny. A helyi közösség bevonásától és informálásától kezdve, a helyszín kialakításán át, az útvonalak megtervezé?:se, a marketingterv kivitelezése, az engedélyek beszerzése, a partnerek felkutatása és kapcsolattartás, stb. A trifecta hétvége előkészítése nagyban az én feladatom volt, de természetesen mindezekhez társult egy jó adag segítség a CEU vezetőségének a részéről, a magyar szervezői csapattól és a romániai kollégáimtól. Itt külön kiemelném a magyar Staff-ot és a magyar önkénteseket, akik a lebonyolításban vállaltak óriási szerepet, és akiknek ezúton is hálásan köszönöm. Tudni kell, hogy a hivatalos versenyzői felmérés alapján a Brassópójána trifecta hétvége kapta az egyik legmagasabb pozitív értékelést Európában, amely siker minden közreműködő magyar spártai sikere is egyben. Személy szerint úgy vélem, hogy ez a trifecta hétvége volt a magyarok első ( nem hivatalos ) trifecta hétvégéje, amelyre mindannyian büszkék lehetünk.
Spartan
4. Milyen nehézségekbe ütköztetek a rendezés során? És melyik részét élvezted a legjobban a munkának?
A nehézségek leginkább abból adódtak ( adódnak ), hogy Romániában még nagyon kevesen ismerik a Spartant, így mindent a kezdeti fázistól kell felépítenünk. Kezdve a helyszín leszerződésétől, a partnerek és támogatók bevonása, a Training Groupok elindítása, önkéntesek toborzása, az egyébként sem egyszerű szabályzat megismertetése az érdeklődőkkel, stb. Valójában teljesen ki kell taposnunk az utat annak ellenére, hogy sokat segítenek a külföldi kollégák. Mindezt kihívásként kezelem, amit a lehetőségeimhez mérten a lehető legjobban próbálok megoldani.
A legszebb része az egésznek maguk a versenynapok voltak, ekkor csúcsosodott ki minden. Ekkor látszott a megfeszített munkánk eredménye, ekkor találkoztunk a mindenhonnan jövő futóbarátokkal, akikkel együtt élveztük ezt a pár napot, és végül együtt örvendtünk a közös sikernek.
5. Mennyire volt alapja a verseny előtti sok poénkodásnak, miszerint medvékkel lehet összefutni a pályán?
Ennek volt némi valóságalapja, mert eléggé szép számban vannak medvék a környéken, de ugyanakkor ismerjük a szokásaikat és tudjuk, hogy ahol mozgás van, onnan elhúzódnak ők is. A medvék a természet szerves részei, és tisztában kell lennünk azzal, hogy valójában nekünk kell alkalmazkodnunk hozzájuk, és tisztelnünk az élőhelyüket. Mi a medvés témával meg vagyunk szokva, ezért kicsit mosolyogva hallgatjuk mindig az ezt érintő kérdéseket, és azt is, hogy ez mennyire foglalkoztatja az embereket. Én itthon mindig úgy futok terepen, hogy tisztában vagyok azzal, hogy szinte bármelyik pillanatban elém kerülhet egy medve, amelyre gyakran volt is példa, talán ezért tudom természetesebben kezelni ezt a témát.
Spartan
6. Hogy sikerült a verseny, milyen visszajelzéseket kaptatok?
A versenyzői visszajelzés nagyon pozitív, Európa egyik legszebb és legkeményebb versenyeként emlegetik. A kulisszák mögött természetesen tudjuk a hiányosságainkat, hibáinkat, amin igyekszünk javítani a jövőben. Azt ismét ki kell emelnem, hogy a magyar szervezői csapat és önkéntesek pozitív hozzáállása nélkül óriási bajban lettünk volna.
7. A hazai rendezésnek köszönhetően érezhetően nőtt az STG-k száma?
Még egyelőre nincs nagy változás, de bízom benne, hogy a sikeres első rendezvény pozitív hatást keltett mindenkiben, és a versenyzők továbbadják tapasztalataikat az érdeklődőknek, így egy természetes növekedést érhetünk el a Spartan közösségben.
8. Mik a jövő évi publikus tervek? Hány verseny kerül megrendezésre Romániában?
Amit biztosan mondhatok, hogy jövőben is lesz verseny Romániában, de a pontos számokat az ősz folyamán publikáljuk.
9. Neked mi lesz a következő versenyed?
Én az idén minden energiámat a szervezői, segítői munkába fektettem, így nem tervezek előre egy versenyen való részvételt sem úgy, mint versenyző. Több eseményen is ott voltam az év során, de legtöbbször segítettem, tanultam, tapasztaltam. Így volt ez például a valcsai ultrán is, a kollégáimmal egész héten a pálya kijelölésén, kialakításán dolgoztunk, és én ellenőriztem a jelzést a verseny reggelén is. Éjjel 3 órakor indultam, és éppen hogy elértem az utolsó ( 7:10–es ) rajtot, hogy hivatalosan is letudjam a távot. Ez valójában egy két évvel ezelőtti, magamnak tett ígéret betartása miatt volt fontos a számomra, amikor is Vechecben azt fogadtam meg magamnak, hogy ezután minden évben teljesítek egy ultrát. Ezúttal több plusz motiváló tényező is volt a pakliban: az egyik a saját magammal szemben tett ígéretem betartása, a másik az, hogy vajon képes leszek-e aznap a pályaellenőrzéssel együtt kb. 80 km-t megtenni, és ha igen, akkor ez milyen hatással lesz rám. A harmadik plusz motiváló tényező meg egy kedves barátomnak, Szimon Zitának tett ígéretem betartása volt, miszerint együtt megyünk végig a pályán, ösztönözve egymást. Mindezeket a motiváló tényezőket kihívásként kezeltem, de célok is voltak egyben, amelyeknek sikerült eleget tegyek, és így utólag elmondhatom, hogy érzelmileg ez volt az egyik legteljesebb, legszebb versenyem.
Spartan
Befejező mondatként szeretném még egyszer megköszönni a magyar szervező csapat és az önkéntesek segítségét a romániai eseményen. Számomra ez a fajta közösségi szellem jelenti az igazi értéket a Spartan világában, amely által mindenki kiteljesedhet, mindenki megvalósíthatja a saját „kis” álmait! Találkozunk Miskolcon!

Úgy legyen! Köszönjük és gratulálunk az első sikeres versenyrendezéshez!